Garykata oldala

Ébred a természet…

Hideg a harmat a hajnali határban,
Fázósan sétálok sejtelmes homályban.
A keleti égbolt halvány fénye látszik,
A meleg nap sugara lassan kiviláglik.

Ébred a természet, madarak dalolnak,
Megfáradt szívembe csalfa reményt hoznak.
Marhacsorda csörtet ki a legelőre,
Áttetszőn gőzölög a tehenek bőre.

Öt órát harangoz a templomnak tornya,
Erdősávban hallik a madártivornya.
Traktor hangja veri fel a hajnali csendet,
Gépkaszája vágja már az egyenes rendet.

Melegszik az idő, a harmat elpárolog,
Megkezdődhet most már a paraszti dolog.
Kapások érkeznek a kukoricaföldre,
Nekilátnak rögtön szép dalt énekelve.

Megpezsdül a határ, pillangók repkednek,
Velem örvendeznek a tavaszi melegnek.
Amott a távolban vágtázik egy róka,
Békát vadászni jön néhány fehér gólya.

Friss szellő fújdogál, virágillatot hoz,
Tengerkék égboltot bárányfelhő foltoz.
Délibáb dereng a látóhatár szélén,
Nagy erdő lélegzik a legelő végén.

Tavaszi természet, nem győzlek csodálni!
Miért nem lehet mindig csak tavaszt látni?
A gyönyörű tavasznál nincs, ami szebb lenne,
Megnyugodott szívvel gyönyörködöm benne!





Eső

Odakinn halkan csepereg az eső,
Szomjasan issza már erdő és mező.
Csontszáraz szántóföld már alig várja,
Hogy az éltető elemet magába zárja.

A májusi eső aranyat ér, így tartja a fáma,
Egyetértek nagyon vele, kell a gabonára.
Új erő és üde, zöld szín lepi el a határt,
Friss füvecske sarjadozik benőve a kopárt.

Eső csodás illatát szellő hozza felém,
Fiatalos életerőt áraszt szerte belém.
Nem szomjazik már a föld, nem porol a határ
Lágy és tiszta esővizet kortyol minden madár.

Felfrissült a levegő, szellő hord sok illatot,
Hogy érezzem szobámban, ablakot is nyitok.
Szürke sötétség ül odakint a tájra,
Ám, hogy a nap kisüssön, lelkem alig várja.

Tudom, kell az eső, olykor nélkülözhetetlen,
De nekem nem hiányzik, már-már kellemetlen.
Mert most dolgom lészen kinn a temetőben,
Nem jelenhetek ott meg sár lepte cipőben.

Ezért szűnj meg, eső, hullottál idáig,
Állj el kérlek szépen, csupán pár óráig!
Nem áztathatod el az együtt érző tömeget,
A keservesen síró, gyászoló embereket.

Nem kell segítened, könnyük záporozik,
Szívük vérző nyílása fájdalommal telik.
Helyetted is siratják a megboldogultat,
A te sűrű csepegésed vigasz most nem hozhat.





Esős húsvét…


Húsvét vasárnapjának korai reggelén
Ágyban forgolódva már rég nem alszom én.
Csendes eső esik odakint az utcán,
Ütemesen csorog le az ereszcsatornán.

A család még alszik, csend van körülöttem,
Szabadidő ruhámat magamra öltöttem.
Ablakon kinézve kémlelem az eget,
Nem látok semmi mást, csak sűrű felleget.

Megyek a konyhába kedvemet veszítve,
Csendben gondolkodom kávémat szürcsölve.
Holnap is esni fog? – kérdezem magamtól,
Gyorsan megborzongok a rossz gondolattól.

Ha holnap is esik, bizony nem jó lenne,
Nyolc éves unokám locsolkodni menne.
Ezt a szép ünnepet türelemmel várta,
Hogy felöltözhessen az ünnepi ruhába.

Illatos kölnivíz lesz majd a zsebében,
Jóleső izgalom járja át egészen.
Annyira várják már az iskolás lányok,
Hogy gazdára leljenek a szép piros tojások.

A húsvét ünnepe igazán akkor szép,
Ha a nap sugarait hinti el szerteszét.
Tudom, hogy a földnek nagyon kell az eső,
Ám a húsvét hétfőjén ez nem túl felemelő.

Éledő természet, tőled bizony nem szép,
Szeszélyeddel elveszed, felnőtt, s gyermek kedvét.
Süssél ki, napocskám, hisz már alig várom,
Hogy tiszta kék ég legyen a napsütötte tájon!





Így ősz felé…

Így ősz felé közeledve kurtábbak a nappalok,
Én ennek a tudtában oly mélabús vagyok.
Az ősz megérkeztét a hideg tél követi,
E borzongó évszakot, nem mindenki szereti.

Sárgulnak a falevelek, finom nesszel hullanak,
Miközben a rövid napok oly sebesen múlanak.
Egyre kevésbé süt ránk az izzó nap melege,
Nem ér minket totálisan, csak egy-két szelete.

Hűvös szél fúj nyugat felől, fellegeket hordoz,
A gyönyörű kék égen minden lyukat befoltoz.
Hol van már a jó meleg nyár, csak emlékünkben él,
Ám ezt is elfújja majd a hűvös őszi szél.

Virágaink nem pompáznak szép kis kertjeinkben,
Köztük is csak néha-néha egy-egy lepke libben.
Lassan abbamarad a tücsökciripelés,
Elérkezik számukra is a hosszú pihenés.

Künn a fák hűs lombjai rőt vörösbe borulnak,
Friss, üde rügyeket csak tavasszal bontanak.
Száraz avar recseg-ropog lépéseink alatt,
Virágzó gólyahír mára egy sem maradt.

Gólyák és a fecskék nagy útra készülnek,
Messzi Afrikába, melegbe költöznek.
Kopár már a határ, zöldet nem találni,
Magvaikat elhullatták az új tavaszt várni.

Most csak az vigasztal, hogy ez nem pusztulás,
Hiszen fél év sem kell, és jön az új pirkadás.
Bár nem szeretem az őszt, el kell azt fogadnunk,
Ez az élet rendje, bele kell nyugodnunk.





Katicabogárka…

Egy szép tavaszi napon ülök az udvaron,
Rovaroknak hadát feszülten bámulom.
A százféle bogár sietve rohangál,
Élelmet keresve fél percre meg- megáll.

Csápjaik remegnek, illatot kutatva,
Majd eltűnnek a fűben magamra hagyva.
Néha erre téved egy-egy cserebogár,
És odébb áll sebesen, mint egy pici madár.

Nézd csak, itt repül egy katicabogárka,
Kezemet kinyújtom, telepedjen rája.
Tenyeremre repült, lassan körbenézett,
Ám úgy látom, unja már nagyon az egészet.

Megindult felfelé, a mutató ujjamra,
Célja csak az volt, minél magasabbra!
Ujjamnak hegyén megállt tétovázva,
Nem tudta, mit tegyen a katicabogárka.

Fekete pettyekkel tele piros szárnya,
Ijedten toporog a sok piciny lába.
- Itt nincs levéltetű, kedves kis bogárka,
Hogyha enni akarsz, repülj fel egy fára!

Pici kis orrával egyre csak szaglászik,
A két kicsi szárnyacska már kinyílni látszik.
Meglebbenti őket, szép lassan felrepül,
Majd a tetvekkel teli szilvafára ül.

Egyél csak kedvesem, pusztítsd a tetveket,
Hiszen ezért téged minden ember szeret!
Katicabogárka, téged visszavárlak,
Szépséges csodája a rovarvilágnak!





Kikelet

Megérkeztünk immár a csodás tavaszba,
Amely életünkben a kikeletet hozza.
A természet újra éled, kizöldül a határ,
Gyönyörűen csicsereg a sok-sok féle madár.

Sarjadoznak mindenfelé a szép, kövér fűszálak,
Fenn, a magas égben gólyák, fecskék szállnak.
Langyos légben terjeng a tavasznak illata,
E szépséghez foghatót nem láttam még soha.

Apró, pici rügyecskék a fákon sokasodnak,
Őszi elmúlásban sok gyümölcsöt hoznak.
Pompázatos színek a virágos kertekben,
Amelyek illata szétterjeng lelkemben.

Rovaroknak sokasága nyüzsög földön-égen,
Kitartó, víg szorgalmuk lenyűgöz egészen.
Odakinn a réten, melyet átszel a kis patak,
Szép, mezei virágok bontják szirmaikat.

Békák hada kuruttyol a pataknak partján,
Apró halak sokasága cikázik az alján.
Ciripelő tücsöksereg, éneklő madarak,
Jaj, alig vártam már, hogy titeket halljalak!

A tavaszi zsibongás, a szép újjáéledés,
Pompáját leírni ezer szó is kevés!
Felüdülést hoznak megfáradt lelkembe,
Új erőt öntenek dobogó szívembe!

Nekem a szép tavasz legszentebb évszakom,
Amikor a kikeletet őszintén csodálom.
Olyan ez énnekem, mintha álomból ébrednék,
Sok-sok tavaszt megérni oly nagyon szeretnék!




Májusi legelőn…


Szép, májusi reggelen jó kedvvel ébredek,
A korai hajnalon gombát szedni megyek.
Kosár a kezemben, csizma a lábamon,
Katonai távcső lóg a jobb vállamon.

Megállok a puszta szélén, fürkészem a tájat,
Amott látok legelni egy nagy birkanyájat.
A gyep sűrű füve kecsesen hullámzik,
Ahogy a lágy szellő közöttük cikázik.

Rovarok hadai zsonganak köröttem,
Százszínű pillangók repdesnek fölöttem.
Néhány patakocska szeli át a földet,
Meg-megváltoztatva az egyhangú zöldet.

Békáknak serege vidáman kuruttyol,
Patakok vizében jókedvvel lubickol.
Tücskök ciripelnek a tavaszi melegben,
Madarak repdesnek irdatlan seregben.

Ezerszámra nyílnak szép, tavaszi virágok,
Illatukat szagolva sűrűn meg-megállok.
Kosaram megtelik apró csiperkével,
Pörkölt lesz ma abból, finom csipetkével.

A közeli városból már harangszó hallik,
Amint a nap fénye delelőre hajlik.
Megkordul a gyomrom, érzem, éhes leszek,
Talán jobban teszem, ha lassan hazamegyek.

A fűtenger szélénél még egyszer megállok,
Minden alkalommal új szépséget látok.
Ezt a szép vidéket oly nehéz elhagyni,
Ezért megígérem, vissza fogok térni!




Márciusi tél…

Hullik a hó a hideg hajnalon,
Rendhagyó esemény e márciusi napon.
A naptár azt mutatja: március- huszonöt,
Ilyenkor már elvárható a plusz tizenöt.

Északi szél fújja a nagy hópelyheket,
Bizony, nem vitte még el a kutya a telet.
Megfordult a világ, vele a természet,
Azt hinné az ember, holnap jön az enyészet.

Mert ez az élet rendje: tavasz jön a télre,
Ám a zord természet fütyül az egészre.
Csúnya meglepetést most is hoz számunkra,
Hogy a hideg havat a nyakunkba hordja.

Hamis a természet, és nem bízom benne,
Hiszen naptár szerint meleg tavasz lenne.
Téli vattakabátot most is kell viselni,
Az is lehet, hétvégén mehetünk síelni.

Valaha ilyenkor már pólóban jártunk,
Éledő kertünkben zöldséget kapáltunk.
De most nincs más dolgunk, csak havat seperni,
Utána a jó, meleg szobában heverni.

Tavaszi munkákat még nem tervezhetünk,
Mert a gonosz természet mindig befűt nekünk.
Elmúlott húsvét is, kint mégis mínusz van,
Térdig járhatunk majd a sáros lucsokban.

Jó, igazi tavasz, érkezzél meg végre,
Láthatatlan fátylat borítsál a télre!
A nagy hideg napokat már régen meguntuk,
Ezért a meleget mindannyian várjuk!




Nyár…

Eljött a nyár ismét, itt van a meleg már,
Zuhog ránk az égből a forró napsugár.
Emberek fürödnek strandok hűs vizében,
Hideg fagylalt csordogál gyermekek kezében.

Lágy szellő sem rezdül tiszta, kék ég alatt,
Hűvösebb árnyék is csak a fák alatt maradt.
Verejték csorog le meggyötört arcomon,
Lassan végigcsorog meztelen hátamon.

Házak szobáiban a klíma duruzsol,
Ide a nagy meleg, bizony, be nem hatol.
Érik a sok gyümölcs, rettentő melegben,
Cseresznye piroslik irdatlan seregben.

Kutyák vonitanak, vizet nem találnak,
Kínzó szomjúságtól igencsak zihálnak.
Remeg a láthatár ott túl a kopáron,
Hűvösödjön kissé, jaj, már alig várom!

Esteledik lassan, hűvös szellő fordul,
A láthatár peremén csúnya felhő mordul.
Beborul az égbolt, villámok cikáznak,
Az éktelen robajtól remegnek a házak.

Ontja a sötét ég sűrűn a záporát,
Felfrissítve újra a jó magyar földanyát.
Elszállt, hamar vége lett az égiháborúnak,
Nyomát sem találni az iménti borúnak.

Kisüt a nap újból, a világon átragyog,
A friss, üde szellőtől új erőre kapok.
Egy új nap kezdődik, forró és kegyetlen,
Ennek ellenére a nyarat is szeretem!




Ősz…

Elszállt a meleg nyár, a tájat megüli az ősz,
Szőlőtőkét vigyázza Matyi bácsi, a vén csősz.
Kövér fürtök érnek az őszi napsugárban,
Hogy kiadják nedveiket a többakós kádban.

Lombos fákon sárgulnak rezgő falevelek,
Majd lefújják őket a sebes, őszi szelek.
Rozsdaszínű avar lepi el a földet,
Bőven beborítva a régmúlt nyári zöldet.

Iskolák kapui sarkig nyitva állnak,
Nagy-nagy bánatára a sok kicsiny diáknak.
A sápadt színű nappalok egyre rövidülnek,
Folyók, tavak vizei néhány fokra hűlnek.

A sok költöző madár távoli útra kél,
Fújjon akár hátba, akár szembe a szél.
Amott, messze távol varjak rikácsolnak,
Szántóföldek mélyén élelmet kutatnak.

Házak belsejében hűlni kezd a lakás,
Egyre jobban felszökik a fűtési kiadás.
Naplemente idején az ég alja piroslik,
A szép madárcsicsergés már csak ritkán hallik.

A gyönyörű virágok egyre hervadoznak,
Színpompát a kertben csak jövő nyáron hoznak.
A gabona megérett, szépen learatják,
Búzát, árpát, rozsot mind betakarítják.

Nem kedvelem az őszt, az elmúlást hozza,
Gyászos, rossz kedvemet egyre csak fokozza.
Ám a kerék forog, új tavasz érkezik,
Az emberi szívekbe új remény költözik!




Szeszélyes a természet…

Változik a természet, az idő megbolondult,
A megszokott miliő visszájára fordult.
Természeti csapások érkeznek százával,
Kegyetlenül elbánva a földi lakossággal.

Hurrikánok hada ostromol az égből,
Bőven kijut akkor a romboló erőből.
Sok millió ember lehet földönfutó,
Többszázezer embernek szól a gyászinduló.

Irdatlan nagyságú jégesők érkeznek,
Számtalan embernek nagy károkat tesznek.
Trópusi tájakon hóviharok dúlnak,
Északi országokban nagy melegek vannak.

Egyre több földrengés sújt országokat,
Földdel egyenlővé téve városokat.
Vulkánok törnek ki pusztítva a földet,
Hamuvá égetve a virágzó zöldet.

Erdőtüzek tömkelege okoz riadalmat,
Természet fölött átvéve a hatalmat.
A nyári melegben nagy a napsugárzás,
Ekkor szaporodik a bőrrák keltő hatás.

Hurrikánok dúlnak Európa- szerte,
Házaknak tetejét nyomban leemelve.
A globális felmelegedés, mi ezeket okozza,
Az emberi tevékenység mindezt csak fokozza.

Védekezni ellenük majdnem reménytelen,
Kudarcra van ítélve megelőző küzdelem.
Mert a profit szerzés mindennél fontosabb,
Legyél végre ember okosabb, gondosabb!




Tavasz…

Itt a tavasz! Megjött végre!
Fátylat borított a télre.
Csillagvirág, aranyeső
A látványuk is felemelő!

Sok szép madár hogy csicsereg,
Hidegtől már nem didereg.
A gyümölcsfák virágoznak,
Vidám életkedvet hoznak.

Zöldellnek a szántók, mezők,
Kiskertek és nagy legelők.
Meleget sugároz a nap,
Állat, ember új erőre kap.

A messze távolba délibáb villódzik,
A derengő fényben egy kút gémje látszik.
Öröm és boldogság repes a szívemben,
Bántó gondolatok nem járnak fejemben.

Kedvenc évszakom a tavasz, a kikelet,
Mely minden egyes évben követi a telet.
Imádom a tavaszt, új boldogsággal tölt el,
Mikor reggelenként rigó füttye kelt fel.

Nyíljatok virágok, illatozzatok,
Szép Magyarországnak életet hozzatok!
Ontsa bőven a nap meleg verőfényét,
Reménnyel töltsétek el Magyarország népét!

Hisz annyi keserűség, annyi fájdalom van
A modern, rohanó mai világunkban.
Hozzatok hát nékünk jó, boldog életet,
Hogy örömet lelhessünk sokáig bennetek!




Tél…

December havában ránk tört a hideg tél,
Arcunkat pásztázza a metsző, hideg szél.
Hullani kezd a hó hatalmas pelyhekben,
Mely bőven összegyűlt az égi fellegekben.

Kormos füstöt ontanak házak kéményei,
Eltűntek már régen a meleg nap fényei.
Kemény, havas utakon csúszkálnak emberek,
Két gazdátlan eb a friss hóban hempereg.

Csupaszon merednek felfelé az ágak,
Mintha zöld lombjuknak búcsút mondanának.
Jó meleg szobámból az utcára nézek,
A bonyolult hópelyhek innen csodaszépek.

Kipirult arcokkal gyermekek szánkóznak,
Egymást túlkiabálva vígan hógolyóznak.
Közelg a karácsony, mit annyira várnak,
Díszes fenyőfára, s ajándékra vágynak.

A tél nekik nagy öröm, siklik a jó szánkó,
Bár metsző, hideg a szél, számukra nem bántó.
Korcsolyázni mennek a tiszta, vastag jégre,
Vagy a hóban hanyatt fekve bámulnak az égre.

Nekem a kemény tél csupa bonyodalom,
Nagy a hideg, csúszik az út, veszély az utakon.
Szemközt egy nénike bizony, nagyot esett,
Ebben a rút időben túl sok a baleset.

A telet nem szeretem, fokozza gondjaim,
Trópusi vidékre terelnek vágyaim.
Bizalommal tölt el, nem tart már sokáig,
És ez a bizalom csak előnyömre válik.




Vasárnapi vihar…

Ma van június első napja, és vihar közeleg,
A bősz égiháborútól ember, állat remeg.
Sötét, szürke minden, szélvihar duruzsol,
Sok ember az utcán védett helyre lohol.

Sűrű eső ostromolja a kiszáradt földet,
Lassan ujjá varázsolva a kora nyári zöldet.
Félelmetes villámok hasítják az eget,
Szélvihar kergeti a vaksötét felleget.

Hatalmas dörgések sűrűn egymás után,
Félelmében visít Jennifer, a kutyám.
A nagy szélviharban a fák hajladoznak,
Előfordul néha, hogy a földig hajolnak.

Odakint az utcán reklámszatyor repül,
Sebesen cikázva egy nagy fára települ.
Madarat sem látni a sötét felleg alatt,
Félelmében mindegyik a fészkében maradt.

Újabb égi villám vakítja el szemem,
Majd a dörgést várva behúzom a fejem.
Fület repesztően hasit nagy robbanás,
Végigfut testemen a félelmes borzadás.

Eltelt néhány óra, az ég lassan világlik,
Amott a távolban már a nap is látszik.
A sok sűrű esőtől az anyaföld átázott,
Kis virágos kertem híg latyakban úszott.

Elvonult a vihar, fenn a napfény ragyog,
Hamarosan mindent szárítani fog.
Újra szép az idő, a jó kedvem visszatér,
Hiszen ez a nap még sok-sok szépet ígér.



A berekben

Járom az utamat balatoni berekben,
Ellep a verejték az izzó melegben.
Horgászbot a kezemben, fegyver a vállamon,
Hátizsákot cipelek izzadó hátamon.

Távcső lóg a nyakamban, miközben csörtetek,
Köröttem mindenütt csak szúnyog fergeteg.
Irdatlanul csípnek, testem merő viszketés,
Ha csak rágondolok, elfog a reszketés.

Felröppen egy fácán, szól a Winchesterem,
Lábam előtt landol a kövér madártetem.
Elérem a vizet, gyorsan lepakolok,
Remélem, itt talán egy-két halat fogok.

Szúnyogriasztóval bekentem testemet,
Messze elkerül már gyűlölt szúnyogsereg.
A hűs Balatonba bedobom horgomat,
Figyelem a jelzőt, hátha kapás akad.

Alig telt el pár perc, a jelző máris csattan,
Érzem, a horgomon hatalmas nagy hal van.
Negyven kilós harcsával órákat harcolok,
Ám, de végre megvan, elégedett vagyok.

Közeleg az ebédidő, korog már a gyomrom,
Míg a harcsát cipelem kifelé a vállamon.
Így, kifelé jövet, fácán repül fölöttem,
Én azt gondolkodás nélkül azonnal lelőttem.

Megvan már az ebéd, jut még vacsorára,
Halászlé illata terjeng nemsokára.
Sikeres napom volt, kár is ezt tagadni,
Fogadom magamban, vissza fogok jönni.





A kis vakond…

Egy szép nyári délelőtt a kertemben sétálok,
Egyszer csak előttem kis földmozgást látok.
Megállok halk csendben, a fölre figyelek,
Meglátni a kis vakondot, az lenne csak remek!

Újra mozdul a föld, kis kupac kerekedik,
Ám a kis vakondok még nem leselkedik.
Egész kis halmocskát túrt ki a kis vakond,
De ki nem kukkantott, nem volt olyan bolond.

Kapa után nyúlok, talán kiemelem,
És a kis vakondot, akkor megleshetem.
Amint éppen újra kezdett a föld mozogni,
Igyekeztem jó mélyen a kapát földbe csapni.

Gyorsan kirántottam, együtt némi földdel,
Itt van a kis vakond is, két kis vaksi szemmel.
Hanem, hogy a földből ily gyorsan kikerült,
Szinte villámgyorsasággal a gyom közé menekült.

Épphogy alig láttam a két vaksi szemecskét,
Máris kereshettem a nagy kertben szerte-szét.
A következő pillanatban már nem is láthattam,
Eltűnt, mint a kámfor, köd előttem, köd utánam.

Keresgéltem mindenfelé, ámde mindhiába.
Talán már ijedten liheg földi odújában.
Ám a kerti útját mutatták a dombok,
Melyeket eltakartak a dús nyári lombok.

Soha többé nem láttam az apró kis jószágot,
Pedig naponta bejárta a nagy kerti világot.
Nem baj, kis vakondok, neked ez a dolgod,
Soha, semmi másra ne is legyen gondod!





Balatoni nyár…

 Valamikor régen, iskolás koromban,
Balatonnak partján két hétig nyaraltam.
Mind úttörők voltunk, vidám volt a kedvünk,
A sátortáborban mindig volt mit tennünk.
 
Szigligeti hegyoldalon álltak a sátraink,
Figyeltek ránk néha az idősebb társaink.
Minden egyes napon a strandra rohantunk,
Tiszta Balatonban jókat lubickoltunk.
 
A tábori szakács jó ebédet főzött,
Minket jóllakatni soha nem is győzött.
Éhes gyermeksereg délben sorba állott,
Finom ebédeknek gyorsan nekilátott.
 
A táborunk életét négy tanár vezette,
Hogyha rosszak voltunk, bizony, nem szerette.
Büntetésül olykor pofonokat kaptunk,
Vagy a fürdés helyett sátorban maradtunk.
 
Esténként a tűznél műsorokat adtunk,
Minden egyes alkalommal remekül mulattunk.
A szomszédos tábort sportversenyre hívtuk,
Melyen sportcsatánkat komolyan megvívtuk.
 
Számháborúztunk az egerszegiekkel,
Gazdagabbak lettünk egy nagy győzelemmel.
Badacsonyi várromot sokszor látogattuk,
Ismeretlen helyeket rendre fel is tártuk.
 
Tizennégy nap elmúlt, mit elmúlt, elrepült,
Amiért szívünkre nagy bánat települt.
Ám azt mindannyian hűen megfogadtuk,
A gyönyörű Balatont még meglátogatjuk!





Bleki és Jennifer…
 
Van két szép kutyuskám, igen jó barátok,
Bennük én legtöbbször örömöt találok.
Kis palotapincsi, úgy hívják, hogy Bleki,
Ha őt babusgatom, azt nagyon szereti.
 
Másik egy nagy dalmata, Jenni az ő neve,
Hogyha engem meglát, felcsillan a szeme.
Az én Bleki kutyám már tizennyolc éves,
Szőre szénfekete, egyenes és fényes.
 
Jennifer kutyuskám hófehér jelmezzel,
Tele van aggatva fekete pettyekkel.
A Bleki már öreg, épp, hogy csak vánszorog,
Ám az idegenekre még most is rámorog.
 
Nem is hall már, és nem is lát sokat,
Visszasírja immár a régi jó fogakat.
Jennifer még fiatal, életerős szuka,
Nincsen a városban több ilyen szép kutya.
 
Szeretik is egymást, együtt játszadoznak,
Olykor az udvaron hatalmas port csapnak.
Birkóznak, morognak, fűben hemperegnek,
Majd kinyújtott nyelvvel nagyokat lihegnek.
 
Ám, ha végre eljön az evésnek ideje,
Már csakis azon jár mindkét kutyus feje.
Barátságnak vége, mérgesen morognak,
Jó kutyaebéden sokszor összekapnak.
 
És mivel sokkalta erősebb a Jenni,
Szegény Bleki kutyám nem győz visítani.
Kibékülnek hamar, mindjárt evés után,
És tovább hancúroznak egész délután.






 

 

vissza a címoldalra





E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
 
Név:
E-mail:
 
 


garykata.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!